Mivel a kutyák háziasodása olyan régen előfordult az őskori időkben, sokan az emberek korai kapcsolatairól kutyákkal, farkasokkal és vaddisznókkal kapcsolatban puszta spekuláció. Bizonyos szempontból nem mentünk túl messzire a brit író, Rudyard Kipling 1912-es elképzelésétől, amikor a Just So Stories-ban felajánlotta a kutyák háziasodásának elméletét. A történet a vadon élő kutya / farkas / sárkány / coyote körül kezdődik, amely az emberek otthonában lóg, és a primitív emberi nőstény által főzött ételeket nézve éhes.
- Akkor a nő felkapott egy pörkölt birka csontot, és eldobta a vad kutyának, és azt mondta: „Vadon a Thing a vadon élő erdőkből, íze és próbáld ki.” A vadkutya megsimogatta a csontot, és finomabb volt, mint bármi más soha nem kóstolták meg, és azt mondta: - Ó, ellenségem és ellenségem felesége, adjon nekem egy újat.
- A nő azt mondta: „Vadon élő dolgok a vadon élő erdőkből, segítsek az emberemnek vadászni a nap folyamán, és őrzik ezt a barlangot éjjel, és én annyi sült csontot adok neked, amennyire szüksége van.””
Ez még mindig alapvetően a leggyakoribb nézet (mínusz a beszélő vadkutya), hogy a farkasok mi lettek kutyáink. A leggyakrabban elképzelt ötlet az, hogy néhány őskori ember talált néhány farkasfiatyát, elvette otthonába, táplálta őket, és kezelte őket, ahogyan háziállatainkat kezeltük és gondoskodtunk, és az ezt követő generációk a hazai kutyáink lettek.
Lehet, hogy festői is ez az ötlet rossz. A probléma az, hogy a farkasok genetikailag vezetnek, hogy gyanúsak és agresszívek legyenek. Számos tudományos tanulmány kísérletet tett arra, hogy a farkasokat a kutyák megfelelőjévé tegye azáltal, hogy fiatal korukban tenyésztik őket az emberi otthonokban, és úgy kezelik őket, mint a kutyákat. Ezek közül a legfrissebbeket a budapesti Estovos Egyetem kutatócsoportja végezte. Három napos farkas kölyköket vittek haza, és házi tenyésztették őket. Nem volt több sikere, mint sok korábbi tanulmány. A kutatást el kellett hagyni, amikor a farkasok körülbelül 18 hónapos korukban voltak, egyszerűen azért, mert ezek a farkasok túl agresszívak lettek, és veszélyt jelentettek az emberekre és más háziállatokra.
Szóval hogyan hozunk létre egy hazai kutyát, amikor a kiindulási anyag vadfarkas? Menjünk vissza az elejére, és látni fogjuk, hogy a vadon élő szemfogak, mint a farkasok, megkezdték a hazai kutya létrehozásának folyamatát.
A jégkorszak jött a fordulópont. Az őskori emberek olyan nomádok voltak, akik nagy növényfogyasztó állatokat vadásztak. Ez azért volt szükséges, mert a vadászok primitív lándzsái, klubjai és tengelyei nem voltak alkalmasak a gyorsan mozgó kis állatok fogására. Végül a hűtőkörnyezet csökkentette a növényzetet, amely ezeknek a nagy gyógynövényeknek táplálékául szolgált, számuk jelentősen csökkent, és sok faj kihalt.
A nagy játék eltűnésével szemben az őskori emberek egyes csoportjai új stratégiát próbáltak kipróbálni. Otthoni táborokat alakítottak ki, amelyek viszonylag állandóak és állandóak voltak, ahol az egyes zenekar tagjai aktívan részt vehettek különböző feladatokban, mint például a helyi növényekből származó rendelkezésre álló élelmiszerek összegyűjtése, amely végül a mezőgazdasághoz vezetett. Ezek a rögzített lakóövezetek a falu külső határai körüli szemétlerakók növekedéséhez vezettek, ami természetesen az opportunista bántalmazók fertőzéséhez vezetett. Míg ezek közé tartoztak egerek és patkányok, ezek közé tartoztak a vadon élő szemfogak is, mint például a farkasok és a dzsungelek, a kutyák ősi prekurzorai.
Most villogjunk vissza az emberi településünkre, ahol a kutyák ősei az étel szemétgyűjtőn keresztül járnak. Idővel ezek a farkasok nemcsak a területet tekintik otthonaiknak, hanem végső soron az emberi hulladékoktól függenek, mint elsődleges élelmiszerforrást. Annak ellenére, hogy tolerálják őket, mert eltávolítják a hulladékanyagot, minden olyan, amely veszélyezteti a település lakóit, elpusztul vagy elhajt. Ez a selejtezési folyamat önmagában néhány genetikai változást vált ki ezekben a farkasokban azáltal, hogy kiküszöböli a csomag legerősebb tagjait a rendelkezésre álló tenyésztőkből.
A farkasoknak, mint az embereknek, egyéni variációi vannak a személyiségben. Ez azt jelenti, hogy a szemétfogyasztó szemfogak csomagjában néhány állat egy kicsit kevésbé félelmetes és gyanús, mint mások, és ezek az emberek közelében élnek határozott előnnyel. Azok, akik kevésbé félnek, nem menekülnek el, és megpróbálják elrejteni az emberek szemléletét, hanem óvatosan nézni, miközben továbbra is táplálkoznak. Ez biztosítja a kevésbé félelmetes kutyákat két előnnyel: először kevesebb energiát költenek, mint azok, akik futtatnak, és másodszor több időt töltenek a takarmányozásra és a jobb, táplálóbb fűszerek kiválasztására.
Végső soron ezek az élénkebb állatok egészségesebbek lesznek, és nagyobb valószínűséggel lesznek utódaik. A kutatások kimutatták, hogy a félelem és a barátság személyiségjellemzői nagy mértékben genetikailag határozzák meg. Tehát a társadalmilag jobban orientált farkasok almok több kölyköt tartalmaznak, akik kényelmesek az emberi szomszédaik körül, és hatékonyan szabotázsok. Az egymást követő generációkban ezek a település-lakó farkasok virágoznak és számuk nő. Végül, a napjaikban a legmegbízhatóbbak nyíltan táplálkoznak.
A települési farkasok leginkább barátságosak más előnyökkel is rendelkeznek. Tartalom az emberek jelenlétében, közelebb kerülnek a faluhoz, és a kölykeiket közel állják. Ez biztosítja a sebezhető kiskutyáik további biztonságát, mivel a farkasokat fenyegető nagy ragadozók nagy része megpróbálja elkerülni az emberek koncentrációját. Az emberek között valóban nyugodt farkasok további előnyöket találnak, mint például az emberi rezidenciákkal való érintkezés, hogy a téli hideg hónapok során kiszivárogjanak. Idővel ezek a kis előnyök növelik és növelik a csoport leginkább társas tagjainak túlélési esélyeit.
Figyeljük meg, hogy maguk a farkasok, akik a környezetükhez való alkalmazkodásuk során próbálják saját populációjukat genetikailag manipulálni. Az erdőkben élő, még félelmetesebb farkasok és a település lakó farkasok közötti egyszerű földrajzi szétválasztás nagyobb valószínűséggel teszi lehetővé, hogy a barátságos és félelmetes állatok más barátságos és félelmetes állatokkal tenyésztenek.
Számos generáción át megváltozott az eredeti, vad típusú farkas. Amit a település lakó farkasainak hívok, valóban olyan állatok, amelyek genetikailag különböznek az eredeti vadállománytól. Az egyetlen emberi beavatkozás lehet a közbiztonság biztosítására irányuló cselekmények, amelyek magukban foglalják azokat a ritka egyéneket, amelyek genetikailag visszaverődnek és farkas agresszív személyiséget mutatnak.
Miután a farkasok genetikailag elérték ezt a pontot, az általánosan javasolt elmélet az otthoni farkasokról, amelyek a település közelében találtak, és az emberi otthonokba vittek. A hagyományos elmélet most már működhet, mert a kiindulópont már nem vadon élő farkasok, hanem az új településfarkok fajok kölykök, amelyek már részben megszelídültek. Mivel a települési farkasok olyan közelségben élnek az emberekkel, amikor szeszélyük van, az almok nagyobb valószínűséggel megtalálhatók az emberekben. Mivel nem olyan rettenetesek és óvatosak, mint a vadállományok, a megszelídítésnek nem kell ilyen korán kezdődnie. Ha a kölyköket idősebb korban fogadják el, a korai ellátás terhe jelentősen csökken. Mivel a személyiségüknek nincs többé hajlamos a félelem és az emberek elkerülése, a korlátozás és a szülés nincs szükség, és ezek az elfogadott szemfogak szabadabban kölcsönhatásba léphetnek az emberekkel. Ez a tény önmagában megkönnyíti a szocializációs folyamatot.
Ettől a ponttól kezdve az emberi beavatkozások a kutyák természetét tovább formálják, mivel szelektíven párosítjuk a kívánt tulajdonságokkal rendelkező állatokat. Valószínű, hogy az emberek felismerték, hogy mi történik a települési farkasokkal, és kihasználta a részlegesen megszokott, részben háziasított kutyát, mert úgy tűnt, hogy ez az állat hasznosnak bizonyulhat.
De mi a kutya használata valóban ösztönözte az erőfeszítéseinket, hogy hazavihessük? Miután a vadon élő szemfogak, amelyek végül kutyává váltak, az emberi településekre vonzódtak, őseink észrevették egy olyan értéket, amely túllépte a szemetet. A korai emberek veszélyes időkben éltek, a nagy állatok pedig körülvették az embereket potenciális zsákmányként. Emellett gyakran voltak más, ellenséges szándékkal rendelkező emberek. A falu közelében lebegő kutyák a település területét tekintették, ami azt jelenti, hogy amikor egy idegen vagy egy vadállat közeledett, hangos zűrzavart hoztak létre, figyelmeztetve a lakosokat időben, hogy szükség esetén védekezni tudjanak. Mivel a kutyák mindig éberek voltak, az emberi őröknek nem kellett egész éjjel kiküldeniük, így több pihenést és jobb életmódot biztosítottak. Csak egy rövid lelki ugrásra van szükség ahhoz, hogy a falu szélét őrző kutyák koncepcióját, az egyéni otthonra néző kutyacsíkot érjük el. A kutya kérge jóindulatú célt szolgált, hogy figyelmeztesse a családot a látogatók (egyfajta kutya ajtócsengő) megérkezésére, és figyelmeztette, amikor a lehetséges tolvajok közelednek (kutya betörő riasztó). Ez a riasztási funkció egyértelműen az egyik fő motiváció volt a házi kutyák számára.
Most itt van az első emberi géntechnológia. Miután a kutyákat eléggé háziasították, hogy az emberek kezelhessék és ellenőrizhessék tenyésztésüket, elkezdhetnénk a fajok megpuhulását és módosítását. Nyilvánvaló, hogy a személyes és közösségi biztonság érdekében a leghatékonyabb kutya egy hangos, tartós kéreggel. Így a korai emberek szelektív tenyésztési programot indítottak ilyen kutyák létrehozására. Egy kutyát, aki hangosan ugrott, megtartották, táplálták és tenyésztették másokkal, akik ugyancsak ugrottak. Az, aki nem kérte, egyszerűen feleslegessé vált. Így a kutyákban erősödtek a „ugató gének” olyan mértékben, hogy ma már a vadon élő kutyák és a házi kutyák közötti különbség az, hogy a hazai kutyáink sokat kérnek, és a vad kutyák ritkán tesznek.
Később a kutyák fejlődése sokkal tudatosabb és szándékosabb volt. Bizonyos értelemben a később megjelent genetikailag megtervezett kutyák inkább úgy tűnnek, mint inkább a „találmányok”, mint a háziasított állatok. Ezek közé tartoznak a vadászatra, pontra, visszanyerésre, szánkókra, nyomvonalra, és még empátikus társaságra is kiterjedő kutyák. Ezek az újonnan feltalált kutyák azonban a szocializáló és nem-agresszív személyiséggel kezdődő kutatások voltak, amelyeket a kutyák egyedül alakítottak ki az emberi őseink által létrehozott szemétgyűjtőkön keresztül.
